A japánok ismét alaposan megleptek minket, nemrégiben ugyanis bejelentették a Nintendo Sound Clock: Alarmo névre hallgató, interaktív ébresztőórájukat.
Nem, sajnos még mindig nem a régóta pletykált Switch 2-ről lesz szó. A Nintendo kézikonzol utódja állítólag nagyobb kijelzővel, mágneses Joy-Conokkal, erősebb hardverrel lesz felvértezve, viszont 2025 márciusáig biztosan nem fogunk róla hallani. Egy másik hardvert viszont nemrégiben lelepleztek a japánok. Ez pedig nem más, mint a Nintendo Sound Clock: Alarmo, egy interaktív ébresztőóra. Valamikor 2025 elején fog érkezni, 99,99 dolláros áron, vagyis több mint 36 ezer forintért lehet majd beszerezni. Ezek után jogos a kérdés, hogy mit is tud ennyiért az óra?
A Super Mario Odyssey, a The Legend of Zelda: Breath of the Wild, a Splatoon 3, a Pikmin 4 és a Ring Fit Adventure által inspirált hangokkal ébreszt minket. Mindezt úgy, hogy figyeli az eszköz a félálomban lévő testmozgásunkat. Emellett az alvásunkat is figyeli, hogy mennyi időt töltöttünk ágyban, mennyit mozgolódtunk közben, illetve hogy meddig tartott az ébredés folyamata. Az Alarmo kapott egy mozgásérzékelőt is, szóval egy mozdulattal elhallgattathatjuk az órát. Nem, nem az ágy melletti kalapáccsal.
További jó hír, hogy ha összekötjük a Nintendo-fiókunkkal az órát, akkor a Mario Kart 8 Deluxe és az Animal Crossing: New Horizons hangjai is bekerülnek a kínálatba. A készülék az Egyesült Államokban és Kanadában már rendelhető, a héten pedig Európában is elérhetővé válik. Első körben a Nintendo Switch Online tagsággal és felhasználói fiókkal rendelkezők tudnak belőle rendelni, mindenki más 2025 elején ébredhet majd Zelda hercegnő bársonyos hangjára. Előrendelni ide kattintva tudjátok.



