Egy volt Nintendo alkalmazott szerint a nyári hónap közepén érkezhet majd a japánok új masinája, a Nintendo Switch 2 lehetséges ára ismételten megerősítést nyert.
A Nintendo Switch 2 januári bejelentése óta két dolog foglalkoztatja a rajongókat: a konzol belseje és az ára. A hardveres specifikációk kapcsán továbbra is a sötétben tapogatózunk, a vételár viszont több forrás alapján is megerősítést nyert. Elemzők szerint az új gép kiskereskedelmi ára 399 dollár lesz, nemrégiben pedig egy volt Nintendo alkalmazott, a cég korábbi értékesítési vezetője egy podcast során hasonló összeget mondott. A Kit & Krysta Podcast névre hallgató adásban a „Sean” nevű szivárogtató 450 dolláros maximális árat lőtt be a konzolra. Emellett a Switch 2 megjelenési dátumát is elhintette.
A hölgy szerint a Switch 2 június közepén fog debütálni a boltokban, szerinte az áprilisi Nintendo Directen hivatalosan is meg fogja ezt erősíteni a Nintendo. Sean szerint ennek az oka egészen egyszerű, még a nyári szünet kezdete előtt szeretnék kihozni a gépet a japánok. Így a potenciális célközönség, a japán iskolások garantáltan a Switch 2 miatt nyaggatnák a szüleiket. Továbbá a Nintendo turnéja is ekkor ér véget, amely során több rendezvényen is bemutatják az új gépet. A nemzetközi turné áprilisban indul, és júniusban ér majd véget. Véletlen egybeesés lenne? Ki tudja, júniusban meglátjuk!