Egy elemzőcég szerint a Nintendo Switch 2 lazán lepipálja majd a PlayStation 4 és 5 startját, a történelem eddigi legjobb debütálását jósolják a júniusban érkező gépnek.

A júniusban érkező Switch 2-re elképesztően kíváncsiak a gamerek, Japánban konkrétan annyian érdeklődtek a gép iránt, amit már nem bírna kiszolgálni a Nintendo. A Pelham Smithers Associates névre hallgató részvénypiacai kutatóintézet az elképesztő előrendelési kampány alapján kezdett becslésbe. Az elemzésük szerint Japán teszi ki a globális Switch-bázis egyharmadát, 6,6 millió előrendelést várnak világszerte. Elemzők szerint a Nintendo 6-8 millió konzolt fog legyártani a június 5-ei premierre. Nagy rá az esély, hogy még így is kifogynak majd a Switch 2-ből a boltok.

A Nintendo elnöke, Furukava Suntaró jelezte korábban, hogy nem fogják tudni kiszolgálni a 2,2 millió érdeklődőt, akik részt vettek az előrendelési lottón. Japánban egyébként egy olcsóbb, régiózáras verzió fog forgalomba kerülni a konzolból. Eddig a PlayStation 4 és a PlayStation 5 büszkélkedhetett a legjobb debütálással. A megjelenés követő két hónap alatt 4,5 millió darabot tudtak eladni belőlük. Természetesen a PS5 kapcsán a hosszan elhúzódó készlethiány is közrejátszott abban, hogy nem tudta megverni az elődjét. Amennyiben az elemzők nem tévednek, akkor a Switch 2 jócskán, 2 millióval múlhatja majd felül a Sony gépeit eladásban.

By Mikee

Szépreményű billentyűzethuszár, a szarkasztikus humor hazai nagykövete, egy igazi nagyra nőtt gyerek. Nem a hardcore gamerek klánjába tartozik, viszont játékbeli hiányosságait töretlen lelkesedéssel igyekszik pótolni.