Kirby hamarosan ismét volán mögé pattan, a legutóbbi Direct-ben alaposan megmutatták a Kirby Air Riders játékot, ami nagyban fog hasonlítani a Mario Kart-okra.

Még az április Nintendo Direct eventen leplezték le a Kirby Air Riders néven futó kartos programot, ami a 2003-as Kirby Air Rider szellemi örököse. Nemrég egy 45 perc-es Direct-ben töb infót is kaptunk a programról, ami 2025. november 20-án fog megjelenni a Switch 2-re. Sakurai Masahiro, a játék rendezőjének az elmondása szerint az elődhöz hasonlóan ez a játék is „egyszerű” lesz. Kiválasztunk egy lebegő „gépjárművet”, egy hozzá passzoló „zsokét”, amik eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek.

Verseny közben magától fog száguldani előre a járgányunk, mi csak kormányozzuk, illetve a boost gomb püfölésével fékezünk a kanyarokban. Lesz egy plusz gomb, amivel a karakterek speckó képességeit lőhetjük majd el. Drift közben a Boost Charge mérőnk feltöltésével igencsak meglódulhat majd a szekerünk. Kapunk egy rakat játszható karaktert (pl. a Kirby’s Adventure Wii-ből ismert Kirby, Meta Knight, King Dedede és Magolor).

Valamint a Warp Star, a Wheelie Bike és a Chariot járgányok is elérhetőek lesznek. Emellett az ellenfelek képességeit szabadon „lemásolhatjuk”. Online 16-an, helyi, local játékmódban pedig nyolc játékos mérkőzhet majd meg egymással. Emellett stadionversenyek, boss-harcok, csatatérenák, gyorsulási futamok és ejtőernyőzés is vár majd ránk. A kartos program november 20-án érkezik meg Switch 2-re, bővebben ide kattintva olvashattok róla.

By Mikee

Szépreményű billentyűzethuszár, a szarkasztikus humor hazai nagykövete, egy igazi nagyra nőtt gyerek. Nem a hardcore gamerek klánjába tartozik, viszont játékbeli hiányosságait töretlen lelkesedéssel igyekszik pótolni.