Újabb hét, újabb JoyCon Weekly. A Partner Showcase bejelentései után is bőven maradtak híreink a hét végére, most ezeket szedtük egy csokorba. Elmaradt portok, filmes előzetesek, új megjelenések egyaránt jutottak erre a hétre is.

Voltak nagy meglepetések a héten, lezajlott ugyanis csütörtökön a Partner Showcase, amiből össze is raktunk egy kis összefoglalót nektek. Ezúttal a hétzáróban jóval kisebb hírekkel készültünk, nehogy eluntjátok magatokat így a vasárnapi hajrában. Öveket becsatolni, jöjjön a JoyCon Weekly! Állítólag még Mario is ezt olvassa két gombázás között.

Hírek & frissítések

Megjelenési dátumot kapott a Planet of Lana II: Children of the Leaf. Idén március 5-én felejthetetlen utazásra indulunk Lanával és hűséges társával, Muival, ezúttal egy ősi rejtély kerül a felszínre Novo rejtett mélységeiből. Egy új fenyegetéssel is szembe kell néznünk, plusz az első részből már ismerős feladványok és ügyességi részek ezúttal is visszatérnek.

Május 26-án Switch-re is ellátogat a Birushana: Winds of Fate. A romantikus hangulatú visual novel-ben ezúttal is a szériából ismert Shanao kapja majd a főszerepet. A Birushana: Rising Flower of Genpei cselekménye után vesszük fel a fonalat, négy új szerelem és számos nehéz döntés vár majd a játékosra.

Kifejezetten jól fog futni Switch 2-n a Tales Of Arise. A héten a Bandai Namco lerántotta a leplet a Switches portról. Eszerint a JRPG május 22-én érkezik a Switch 2-re. A játékosok 1080p-s felbontásra számíthatnak mind dokkolt, mind kézi módban. Az átvezető jelenetek 60 fps-sel futnak, a felfedezés, a csaták és minden egyéb tennivaló közben pedig be kell érnünk 30 fps-sel. A játék körülbelül 54 GB tárhelyet igényel majd, szóval nem emiatt fogunk nagyobb memóriakártyát venni.

A hét WTF pillanata

Szabira ment a Borderlands 4 Switch 2-es portja. Alan Lewis, a Take-Two képviselője erősítette meg a hírt, miszerint a legújabb Borderlands rész Switch-es kiadása lekerült a porondról. Mindezt úgy, hogy a portolási specialistákat, a Panic Button csapatát is bevonták a fejlesztésbe. A projekt kukázása nem lett nyíltan kimondva, viszont az biztos, hogy mostanában nem fogunk a Borderlands 4 hibrid változatával játszani.

Játékbejelentések & trailerek

Teaser-t kapott a Super Mario Galaxy Movie. Az új film hangulatában a Super Mario Galaxy-játékokat fogja megidézni, az előző rész után kitárul az univerzum, galaktikus méretű kalandban lesz részünk. A friss kedvcsinálóban a Shy Guyok és a Magikoopák is felbukkannak, a látottak alapján Yoshi és a tojása is nagy szerepet kap majd a cselekményben. A film 2026. április 2.-án fog a mozikba érkezni, mi már számoljuk vissza a hátralévő napokat!

Üzlet & Eladások

Alig pár nap és érkezik a Mario Tennis Fever, ami az előrendeléseken is látszik. A múlt heti éllovas Dragon Quest 7 Reimagined ezúttal a második helyre esett vissza. A Super Bomberman Collection és a PGA Tour 2K25 szintén befért a top 10-be. A hét vesztese a Dispatch, ami az erős startot követően ezúttal nem fért be az élmezőnybe. Az alábbiakban alakult a top 10-es mezőny február 8-án:

  1. Mario Tennis Fever
  2. Dragon Quest 7 Reimagined
  3. Donkey Kong Bananza
  4. Pokemon Legends: Z-A – Nintendo Switch 2 Edition
  5. Super Bomberman Collection
  6. Animal Crossing: New Horizons – Nintendo Switch 2 Edition
  7. Final Fantasy 7 Remake Intergrade
  8. Mario Kart World
  9. PGA Tour 2K25
  10. Kirby Air Riders

Pletykák & szivárgások

Állítólag nem halad valami jól a Starfield Switch 2-es portja. A projekt kapcsán rengeteg a kérdőjel, egy iparági bennfentes, shinobi602 szerint a Bethesda komoly technikai problémákba szaladt bele a kézikonzolos port fejlesztése közben. Eleve a csillagközi kaland átportolása nehézkesebb a többi Bethesda-címhez képest, márcsak a Starfield puszta méretei miatt is. A Fallout 4 és az Indiana Jones and the Great Circle biztos, hogy megjelenik a hibrid konzolra, bízunk benne, hogy a Starfield esetében is sikerül majd valamilyen kompromisszumos megoldást találni.

Mit várunk a jövő héten?

A jövő héten két új cím is érkezik a Nintendo konzolokra. A Mario Tennis Fever egy felhőtlen családi szórakozásnak ígérkezik, pörgős teniszmeccsek várnak ránk a Super Mario univerzum karaktereivel a középpontba. Emellett jön a Tokyo Scramble, amiben a lopakodáson lesz a hangsúly. Anne-t irányítva egy földalatti metróban fogunk zino-k elől bújkálni. Őszintén, még nem tudjuk hová tenni a játékot, kíváncsian várjuk a megjelenést.

By Mikee

Szépreményű billentyűzethuszár, a szarkasztikus humor hazai nagykövete, egy igazi nagyra nőtt gyerek. Nem a hardcore gamerek klánjába tartozik, viszont játékbeli hiányosságait töretlen lelkesedéssel igyekszik pótolni.