Idén júniusban a Switch 2-re is megjelenik a Final Fantasy VII Rebirth, a három részre vágott remake-széria középső részénél a fejlesztők a stabil képkockaszámot próbálják majd kicsikarni a Switch 2-ből.
A Square Enix még a hónap elején megerősítette, hogy a Final Fantasy VII Rebirth Switch 2-re 2026 júniusában fog megérkezni. Az első részhez képest a második epizód egy lényegesen nagyobb játék, ami kimondottan részletes, nyílt világú zónákkal operál. A trilógia rendezője, Naoki Hamaguchi nemrégiben az Automatonnak adott interjújában megemlítette, hogy a csapat ezúttal is a 30 FPS-t célozta meg, „ahol csak lehetséges”. Ez nemcsak a Final Fantasy VII Rebirth-re, hanem a trilógia harmadik részére is ugyanúgy vonatkozik. Hamaguchi hozzátette, hogy a csapat keményen dolgozik a játék optimalizálásán, a cél fenntartani a „stabil képkockasebességet” még a nyílt zónákban is.

Eközben amennyire csak lehetséges, a vizuális minőséget is próbálják tartani. Hamaguchi már korábban is említette, hogy a második rész portolása sokkal nehezebb feladat, mint az elsőé. Azt is megerősítette a rendező, hogy az összes platformon ugyanazt az élményt fogják kapni a játékosok. Az első rész remekül fut Switch 2-en 30 FPS mellett, néhol akadtak azért kisebb droppok és akadások. Szóval bízunk benne, hogy a Rebirth is hasonló minőségű kalanddal fog minket elkényeztetni, mint a Final Fantasy VII Remake Intergrade. Júniusban ez is kiderül majd.



