Ismét megrendezésre került a Nintendo Direct előadás, ezúttal a külsős partnerek játékai kerültek a reflektorfénybe, amikből nem is lesz majd hiány az új konzolon.

A tegnapi Nintendo Direct-re már mindenki a nagy Switch 2-es bejelentéseket várta, hiszen az új konzol kifejezetten erősen indított. Kisebb és nagyobb stúdiók egyaránt hoznak majd ki új vagy meglévő címeket az új gépre, a felhozatalt most egybeszedtük nektek.

Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection

A Monster Hunter Wilds után a Capcom a Stories vonalat fogja folytatni. A Twisted Reflection névre hallgató harmadik rész 2026-ban érkezik Switch 2-re, valamint PS5-re, Xbox Series-konzolokra és PC-re is. Rathalos Rider-ként fogunk tevékenykedni, a célunk a két királyság megmentése, miközben elhárítunk egy, a kibontakozó háborúnál is nagyobb fenyegetést.

Octopath Traveler 0

Új résszel bővül az Octopath Traveler-széria december 4-én. nemcsak Switch-re és Switch 2-re, hanem PC-n, PS4-en, PS5-ön és Xbox Series X/S-en is élvezhetjük majd a kalandot. A sztori szerint a nulláról indulunk, hősünk otthonát ugyanis porig égették. Saját karaktert is létrehozhatunk, az építkezés fontos játékelem lesz, valamint több mint 30 elérhető társat ígérnek a fejlesztők.

 The Adventures of Elliot: The Millennium Tales

Új címmel jelentkezett a Square Enix, a The Adventures of Elliot: The Millennium Tales egy vadonatúj 2D-s kaland lesz mesés körítésben. Egy varázslatos birodalmat járhatunk majd be, a történet fő témája az időutazás lesz. A megszokott körökre osztott harcok helyett valós idejű hack and slash összecsapásokat fogunk kapni. Számos fegyver közül választhatunk majd, a társunkká szegődő tündért pedig egy másik játékos is irányíthatja majd a kooperatív módban. Megjelenés valamikor 2026 folyamán.

Persona 3 Reload

Makoto Yuki és csapata hamarosan a Switch 2-re is ellátogat, a tavaly februárban debütált Persona 3: Reload október 23-án jön a japánok gépére. A Dark Hour alatt a Tartarus folyosóit járjuk majd be, napközben pedig a barátainkkal lógunk. Az árnyékokkal való küzdelem mellett egy rakat tennivaló vár majd ránk. Viszont az Episode Aigis névre hallgató DLC külön fog megjelenni. Legalább az Atlus és a Nintendo megkíméli így a rajongókat egy igencsak frusztráló élménytől.

Star Wars: Outlaws

A tavaly megjelent Star Wars: Outlaws finoman szólva sem váltotta be a Ubisoft reményeit. A franciák tesznek még egy kört az űrkalózos programmal. A Nintendo Switch 2-re az Outlaws idén szeptember 4-én, egy évvel a rendes premier után fog megjelenni. Kíváncsian várjuk, hogyan is fog ez futni a Switch 2-n. A látottak alapján alacsonyabb felbontással és kisebb FPS-el kell majd beérnünk.

Cronos: The New Dawn

Egy borzongató horrort is kapunk Switch 2-re, szeptember 5-én debütál a Cronos: The New Dawn. A Bloober Team új programja egy vérbeli sci-fi horror lesz, egy asztronautaként fogjuk irtania különféle ocsmány lényeket. A nyomasztó, feszült hangulat már most garantált. Reméljük hogy a gép is bírni fogja.

Yakuza Kiwami 1–2

A Switch 2 sem maradhat felújított Yakuza-port nélkül. November 13-án a népszerű Yakuza-sorozat első két részének a felújított verziói látogatnak majd el az új konzolra. Némileg feljavított grafikát és jobb képkockasebességet kapunk majd az előző portokhoz képest. A japán maffiózók számára már ez is valami.

Apex Legends

Az EA battle royale játéka, az Apex Legends köszöni szépen, jól van. A 2021-es Switch-port után az új gépre is ellátogat az online lövölde. Augusztus 5-én Switch 2-re is megkapjuk a programot a Showdown című új szezon debütálásával egyszerre. A trailer szerint a Switch 2-s kiadás magasabb felbontással és jobb képkockasebességgel büszkélkedhet majd.

Dragon Ball: Sparking! Zero

Jó hír a verekedős programok és a Dragon Ball-rajongók számára, hogy a Dragon Ball: Sparking! Zero idén november 14-én Switch-re és Switch 2-re is ellátogat. Ez utóbbi kapunk egy kisebb grafikai tuningot, a szebb felbontás mellé magasabb FPS is társul. A két konzol között szabad lesz az átjárás, természetesen a frissítéssel mindkét gépen vívhatunk majd offline és online csatákat.

Borderlands 4

A Borderlands 4 idén szeptemberben látogat el PC-re és a nagyobb konzolokra, október 3-án pedig a Nintendo Switch 2-re is megkapjuk az agyzsibbasztó őrület negyedik felvonását.

Hyrule Warriors: Age of Imprisonment

Szerencsére a Nintendo saját címeiből is mutattak egy kis ízelítőt, előzetest kapott a Hyrule Warriors: Age of Imprisonment. A Dynasty Warriors és a The Legend of Zelda szerelemgyerekeként funkcionáló kaland valamikor télen érkezik meg a Nintendo Switch 2-re. Az események a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom cselekménye előtt fognak játszódni.

Futottak még kategória

A végére hagytuk a kisebb címeket és az egyéb Nintendo Direct-es bejelentéseket:

Az előadást alább nézhetitek vissza teljes terjedelmében:

By Mikee

Szépreményű billentyűzethuszár, a szarkasztikus humor hazai nagykövete, egy igazi nagyra nőtt gyerek. Nem a hardcore gamerek klánjába tartozik, viszont játékbeli hiányosságait töretlen lelkesedéssel igyekszik pótolni.