Hivatalosan is leleplezte a Nintendo az idén érkező Switch 2-t
Ezt is megértük, ma délután a japánok minden előzetes felvezetés nélkül ledobták az atomot, egy rövidke trailer keretében mutatták be az idén érkező Switch 2 gépüket.
Ezt is megértük, ma délután a japánok minden előzetes felvezetés nélkül ledobták az atomot, egy rövidke trailer keretében mutatták be az idén érkező Switch 2 gépüket.
Egy érdekes szerepjáték érkezik Switch-re idén februárban, a Shujinkou a nyelvtanulásban fog segíteni, a játékban a szörnyek mellett a japán nyelv nehézségeivel is meg kell küzdenünk.
Az eredetileg Wii U konzolon debütáló akció-RPG, a Xenoblade Chronicles X idén a Nintendo Switch-re is ellátogat, a legújabb trailer a sztoriba és az újdonságokba enged betekintést.
Alig pár hét és érkezik a Castlevania: Nocturne második évad, ennek örömére kaptunk egy akciódús előzetest vámpírokkal, sárkányokkal és egy megállíthatatlannak tűnő Báthory Erzsébettel.
Jó hírünk van John Carpenter rajongói számára, visszatér a jeges rettegés, állítólag még ezen a héten megjelenik konzolokra a Nightdive felújított horrorja, érkezik a The Thing: Remastered.
Jó hírünk van azok számára, akik a japánok hibrid konzolján szeretnék nyomni a Life is Strange: Double Exposure-t, Max Caulfield legújabb kalandja mától elérhető a Nintendo Switch-en.
A Nintendo nemrég indította el a saját zenés streamingplatformját, a Nintendo Music a japánok közkedvelt franchise-ainak a muzsikáit hozza el nekünk a telefonjainkra.
Érdekes infókat osztott meg a Yooka-Replaylee remake kapcsán a Playtonic csapata, a felújított platformer többek között a japánok következő konzoljára is meg fog jelenni a jövőben.
Jó hírekkel szolgált nemrégiben a NIS America a JRPG rajongói számára, a The Legend of Heroes: Trails through Daybreak 2 ugyanis napra pontos megjelenési dátumot kapott.
A japánok ismét alaposan megleptek minket, nemrégiben ugyanis bejelentették a Nintendo Sound Clock: Alarmo névre hallgató, interaktív ébresztőórájukat.