Hivatalosan is leleplezte a Nintendo az idén érkező Switch 2-t
Ezt is megértük, ma délután a japánok minden előzetes felvezetés nélkül ledobták az atomot, egy rövidke trailer keretében mutatták be az idén érkező Switch 2 gépüket.
Ezt is megértük, ma délután a japánok minden előzetes felvezetés nélkül ledobták az atomot, egy rövidke trailer keretében mutatták be az idén érkező Switch 2 gépüket.
Jól értesült források szerint igazi AAA cunami fog érkezni a Nintendo következő konzoljára, többek között a Konami és a Ubisoft is alaposan felkészül a Switch 2 idei megjelenésére.
Izgalmasnak ígérkezik az idei január a Nintendo rajongói számára, amennyiben hihetünk az ismert informátornak, akkor még ezen a héten megnézhetjük közelebbről a Nintendo Switch utódját.
Egy rakat információmorzsát kaptunk a Switch 2-ről, a Nintendo legújabb szabadalma alapján olyan felskálázási technológiát fogunk kapni, amivel 4K-s textúrák is elférnek majd a fizikai kártyákon.
A régóta pletykált konzol kapcsán egy újabb szivárgás került fel a netre, az Alibaba webáruházban bukkant fel a Nintendo Switch 2-höz kapható képernyővédő fólia és a hordozható tok.
Jó hírt közöltek nemrégiben a hordozható gép rajongóival a japánok, a régóta pletykált, Switch 2 néven futó konzoljuk a korábban kiadott switches játékokkal is kompatibilis lesz.
A kínai közösségi médiában, majd a Redditen is felbukkant pár lehetséges kinézet a Nintendo Switch utódjáról, természetesen továbbra is csak pár koncepciós rajz kering a neten a gépről.
Bennfentes információk szerint a Nintendo Switch utódja már nem fog megjelenni ebben a pénzügyi évben, a régóta pletykált gép megjelenése tovább csúszik.
Nincs új a nap alatt, a legújabb Switch 2 pletyka szerint nagyobb tárhellyel és több memóriával fog érkezni az új Nintendo konzol, amit még be sem jelentettek a japánok.
Végre valahára hivatalos megerősítést kaptunk a régóta pletykált Switch 2 kapcsán, megtudtuk, hogy egyáltalán mikorra is várhatjuk az új Nintendo konzol leleplezését.