A Nintendo Switch-en fogyott el eddig a legtöbb Pokémon-játék
Rekordot döntött a Switches Pokémon-generáció, nemrégiben tudtuk meg, hogy a Nintendo korosodó hibrid gépén kapkodták el eddig a legtöbb zsebszörnyet.
Rekordot döntött a Switches Pokémon-generáció, nemrégiben tudtuk meg, hogy a Nintendo korosodó hibrid gépén kapkodták el eddig a legtöbb zsebszörnyet.
Nincs új a nap alatt, a legújabb Switch 2 pletyka szerint nagyobb tárhellyel és több memóriával fog érkezni az új Nintendo konzol, amit még be sem jelentettek a japánok.
Rekordot állított fel a gokartos program, a Mario Kart 8 Deluxe, a hétéves játékból több mint 60 millió példányt adtak el összesen, ezzel pedig a Nintendo legkellendőbb címe lett.
Közzétette a szokásos pénzügyi jelentését a Nintendo, a japánok adatai szerint már 140 millió felett jár az eladott Nintendo Switch-ek száma, emellett a szoftveres eladások is jól hoznak a konyhára.
Végre valahára hivatalos megerősítést kaptunk a régóta pletykált Switch 2 kapcsán, megtudtuk, hogy egyáltalán mikorra is várhatjuk az új Nintendo konzol leleplezését.
Örülhetnek a Nintendo Switch Online-tagok, mivel a Star Wars-nap alkalmából egy ikonikus szerepjátékot, a Knights of the Old Republic-ot próbálhatják ki, méghozzá teljesen ingyen.
A japánok a pereskedés után nem sokkal a tettek mezejére léptek, nemrégiben egyetlen egy jól irányzott csettintéssel több mint 8500 Yuzu-könyvtárat töröltek le végleg a GitHub-ról.
Az időmanipulálós kaland, a Lysfanga: The Time Shift Warrior hamarosan egy új platformot fog meghódítani, hamarosan Switch-en is elérhető lesz a hack and slash játék.
A Tango Gameworks ritmusjátéka, a Hi-Fi Rush a PlayStation konzolja után hamarosan Switch-re is ellátogathat, legalábbis erre utalhat a PEGI korhatár-besorolása, amit nemrég tett közzé a szervezet.
Ismét szóba került a még be sem jelentett konzol, jól értesült források szerint a Nintendo Switch 2 esetében a gép Joy-Conjai már nem a jelenlegi "sínes" megoldással fognak csatlakozni.